Szagsemlegesítés és fertőtlenítés háziállat mellett
Aki a lakásban kutyát, macskát tart, annak bizony időnként szembe kell néznie a kellemetlen szagokkal – nem csak az esetleges balesetek során, de akkor is, ha almot tart (vagy éppen ivaros cicája van, aki időről időre megjelöli a lakás különböző pontjait) vagy a kiskedvenc elázott és ezt a szagot “széthordja” a lakásban. Ráadásul bepiszkítás esetén vagy az alom körül a fertőtlenítéssel is számolni kell, és bizony nem csak akkor, ha kisgyerek van a családban.
Ugyanis a kiskedvencek ürüléke rengeteg baktériumot hordozhat, ami – hiába takarítjuk fel a végeredmény, de maga a baktérium – könnyen megtapadhat a ruhánkon, bőrünkön, és ez komolyabb megbetegedésekhez is vezethet.
Nagy igény volt rá, hogy WC olajaink, illatosítóink és a Brilliance® Alkoholos fertőtlenítő mellett legyen egy olyan termék, amely megkönnyíti a gazdik életét és a gócpontra fújva eltünteti, semlegesíti a szagot. Kifejlesztettük, és most bemutatjuk (annak, aki nem ismerné, a Brilliance® Alkoholos fertőtlenítő mellett) a Brilliance® Szagsemlegesítő-t is.
Ráadásul nem csak a saját szavainkkal – a Macskavárossal közösen nyereményjátékot szerveztünk, ahol a cicát tartó felhasználók Brilliance® Szagsemlegesítő-t és Brilliance® Alkoholos fertőtlenítőt nyerhettek. A nyertesek pedig el is küldték a véleményüket a termékekről, amiket szintén megosztunk most, hogy lássuk: tényleg működő, hatékony és jó közérzetet biztosító tisztítószereket sikerült alkotnunk.

A Macskaváros eladó fajtatiszta macskákra specializálódott, szaporítómentes hirdetési oldal, ahol kizárólag ellenőrzött, megbízható macskatenyésztők keresnek gazdit cicáik számára. macskavaros.hu
Egyszerű és gyors fertőtlenítés a Brilliance® Alkoholos fertőtlenítővel
A covid alatt nagy népszerűségnek örvendett a fertőtlenítés témaköre – azonban erről 2022 nyarán sem szabad megfeledkeznünk. Nem csak azért, mert a covid nem tűnt el nyomtalanul, hanem mert ezen kívül még számtalan baktérium és vírus támadhatja meg otthonunkat.
A fertőtlenítésről már rengeteg cikket írtunk, segítve az ipart és a háztartásokat egyaránt: mivel, mikor, hogyan érdemes fertőtleníteni, hogy az valóban hatékony, gyors legyen és jó közérzetet biztosítson nem csak a végeredmény, de maga a munkafolyamat, a takarítás is. Többek között elmagyaráztuk közérthetően a felületfertőtlenítők fajtáit, működését, de azt is, hogy mi a különbség a gyorsfertőtlenítő és az alkoholos fertőtlenítő között. De talán a témába leginkább vágó cikkünk azzal foglalkozik, hogy mi a különbség a fertőtlenítés és takarítás között, és itt még egy 8 pontos takarítási irányelvet is közzétettünk a hatékony takarítás, fertőtlenítés és jó közérzet érdekében.
A Brilliance® Alkoholos fertőtlenítő tulajdonságait és működését pedig Anti külön videóban is bemutatja.
Kisállattartás esetén javasoljuk a heti kétszeri alkoholos fertőtlenítést, mely a Brilliance® Alkoholos fertőtlenítővel egyszerű és gyors. Csak be kell fújni a felületet és papírtörlővel letörölni. A fertőtlenítő szermaradványok nélkül fog elpárologni a felületről miután kifejtette a hatását, így olyan felületeken is alkalmazható (például konyhapulton), ami élelmiszerrel érintkezik.
Szagsemlegesítés a lakásban háziállat mellett
Új termékünk, a Brilliance® Szagsemlegesítő is rettentő egyszerű módon működik. Csak be kell fújni a szag gócpontját (például azt a pontot, ahova a kutyus odapiszkított vagy a macskaalmot), és mindenféle öblítés, letörlés nélkül hatni hagyni. Szinte azonnal semlegesíteni fogja a szagot, különösebb mellékillat nélkül. Nem tartalmaz sem illatanyagot, sem méreganyagokat.
Így vizsgázott a Brilliance® Alkoholos fertőtlenítő és Brilliance® Szagsemlegesítő a cicatartóknál
A macskavaros.hu felkérésére egy közös játékot indítottunk macskatenyésztők és macskatartók körében, az új Brilliance® Szagsemlegesítő és a régi, de nagyon hasznos Brilliance® Alkoholos fertőtlenítő ismertetése céljából. A játék nagyon sikeresen zárult és megérkeztek a visszajelzések is, amiknek nagyon örültünk.
Pintér Gáborné véleménye
Sziasztok! Eddig nem tudtam beszámolót írni a tapasztalatokról. De a napokban használtam a termékeket, és meg vagyok elégedve velük. A havi cica wc és bútor nagytakarítás megtörtént és egyúttal fertőtlenítés és szagtalanítás is. A termékeket könnyen használhatók hamar felszáradnak. Cicákat nem irritálja ez egy fontos szempont, hogy ezek után is ugyanúgy használják a bútort és a wc-t is. Köszönöm szépen.
Magyarkuti-Kövesdi Erika véleménye
Sziasztok, a Macskaváros meghirdetett játékán vettem részt, és nyertem, amit ezúton is köszönök . A Szagsemlegesítőt próbáltam ki eddig, és felülmúlta a várakozásaimat. Ivaros kandúrjaink közül három bizony jelöl, és eddig bármivel próbálkoztam minimális “szag” maradt. Ezzel a termékkel egyenlőre nyerésre állunk . Köszönöm még egyszer a nyereményt 😍
Hajdu Ágnes véleménye
Fertőtlenítőt és szagsemlegesítőt nyertem, melyet felületfertőtlenítés (pl. Kilincsek, asztal, konyhapult) a szagsemlegesítőt a szemetes szagtalanítására használom, mindamellett van egy cicánk, akinek az alomtálca, etetőtálak tisztítása során használom a nyereményt. Abszolút elégedett vagyok a termékekkel, szagsemlegesítő is gyorsan hat, viszont kár, hogy nem annyira finoman porlaszt a szórófej. Csatolok egy képet Marciról, aki miatt játszottam.
Kozák Magdolna véleménye
Kedves Macskaváros. Brilliance Szagsemlegesítő ,és Fertőtlenítőszert megkaptam.
Azóta is használom. Sok állatorvosi látogatásom során. Ivartalanítások, oltás stb, miatt alap hogy a cica hordozók addig nem kerülnek a helyükre míg le nincsenek fertőtlenítve. Nálam a fertőtlenítő erre a célra bevált, viszont szeretem a fekvő felületeket is átfújni, ami még tetszik hogy elpárolog nem kell plusz törölgetni. Szagsemlegesítő, sajnos ivarosoknál előfordul nem kívánt jelölés, Tökéletes, mint tisztításra mint szagtalanításra. Alomtálcáknál is jól jön. Köszönöm szépen ezeket a kiváló termékeket.
Horgas Anna véleménye
Kedves Macskavaros! Köszönettel megkaptam a nyereményt. A termékekkel elégedett vagyok, nagyon jól tudom használni a cicáim játékainak, tálkáinak fertőtlenítésére. A szagtalanító pedig nagyon jó eredménnyel használható. Köszönöm szépen.
Badalik Mária véleménye
Köszönöm szépen, megkaptam a nyereményt! Nagyon jók, próbáltam már mind a kettőt!
Janovics Róbert véleménye
A nyereménycsomag megérkezett hozzánk, amit nagyon szépen köszönünk. Elnézést, hogy kicsit soká jelentkeztünk a visszaigazolással kapcsolatban. A cicánkkal, Lunával fel is avattuk a termékeket, amik nagyon hasznosnak bizonyultak. A fertőtlenítőt a lakás szinte minden pontján használtuk, nem erős az illata, de mégis tiszta érzetet ad takarítás után. Gyorsan szárad, nem ragad a padló sem tőle. A szagsemlegesítő folyadék is szuper, már ajánlottuk kisállatot nevelő barátainknak is. 🙂 Csatoltan küldök egy képet a kis családtagunkról, Lunáról.









