A kézfertőtlenítő megöli a jó bacikat is?
Felháborodott szülők és nagymamák lepték el a közösségi médiát gyerekeik és unokáik kimart kezeinek fotóival. Arra kérik a kormányt, hogy korlátozzák az óvodákban a kézfertőtlenítést, mert “a kézfertőtlenítő megöli a jó bacikat is”. De ez tényleg így van?
Vannak teljes virucid hatású kézfertőtlenítők – ezektől mindenkit óva intenénk. Az At Hand kézfertőtlenítő szelektív virucid – sokan tévesen azt hiszik, hogy ez azt jelenti, hogy nem elég hatásos, ez azonban nem igaz.
A burkos és nem burkos vírusokról, illetve a szelektív virucid hatásról
Korábbi cikkünkben elmondtuk, hogy a szelektív virucid hatás a burkos vírusok ellen jó, de nem minden nem burkos vírust öl meg. Ez azt jelenti, hogy nem minden vírust pusztít el, viszont a covid burkos vírust igen. Ez elsőre ellentmondásnak tűnik, hiszen úgy gondoljuk, hogy a burkos erősebb, mivel burok védi. Valójában az a helyzet, hogy az etil-alkohol a burkot lebontja, és ezáltal védtelenné válik a vírus. A nem burkos vírusok viszont hozzá vannak szokva, hogy nincs egy burok védőrétegük, ezért sokkal túlélőbbek.
A kézfertőtlenítő szárítja a kezet?
Lehet, hogy sokan megbotránkoznak azon, amit mondani fogok, de érvekkel támasztom alá a sebtiben összeállított, teljesen virucid kézfertőtlenítők szétmarják a kezet. Ezt főként erre a piacra frissen belépő gyártók állítják elő, hiszen nem volt több évük a fejlesztésre. Nincsen hozzáadott érték a termékben, csak részesedni szeretnének a covid konjunktúrából (covid által okozott gazdasági fellendülés), mindegy mi az ára. Gyorsan kellett valamit “összedobni”. A probléma vele, hogy egyrészt túl sok alkohol van benne, ráadásul túl kevés glicerin, illetve hidrogén-peroxid is kerül bele, ami a vízben lévő csírákat öli meg. De miért nem steril vízből gyártják a kézfertőtlenítőt?
Mi kristálytiszta vízzel gyártjuk minden tisztítószerünket, hiszen már igen régen megtanultuk, hogy ezen nem érdemes spórolni. Az At Hand-et 2009 óta forgalmazzuk, akkor engedélyeztettük, és azóta gyártjuk. A cég munkatársai is használják, valaki arcszesz vagy dezodor helyett is, vagy a haját ezzel frissíti, és sem az arca, sem a keze, sem a hónalja nem szárad ki tőle. Ez azért van, mert nincsen túltöltve alkohollal, elegendő glicerin is van benne és ezen kívül pedig borsmenta olajat is tartalmaz.
A borsmenta egy triviális dolognak tűnik, és sokan azt hiszik, hogy csak az illatosítást szolgálja – de ez nem teljesen igaz. Sok millió forintot költöttünk a receptúra kidolgozására, de egy a lényeg: az At Hand kézfertőtlenítő nem fogja kiszárítani a gyermekek kezét sem. Mi is ezt használjuk, ráadásul az elmúlt 11 évben nem találkoztunk olyan felhasználóval, aki panaszkodott volna arra, hogy kiszárította volna a kezét az At Hand.
Az a kézfertőtlenítő, amit felületfertőtlenítésre lehet használni, az nem jó
Nézzük tovább a butaság halmozását! Létezik olyan kézfertőtlenítő, amit a gyártó szerint lehet használni felületfertőtlenítésre is. Nem hittem a szememnek, de láttam ilyet a piacon. Nem szabad használni, ugyanis ellentmondásos a dolog. A kézfertőtlenítés lényege, hogy a fertőtlenítés mellett visszazsírozza a bőrt, de ha a felületet zsírozza vissza, akkor a végeredmény egy maszatos felület. Vagyis ami felületek, tárgyak fertőtlenítésére készült, nem alkalmas arra, hogy a bőrünkre kerüljön, ami pedig védi a bőrt, a felületeket “maszatolja”.
Az Immunrendszer stratégiája
Az immunrendszernek van egy stratégiája, miszerint, elfoglalja a jó bacikkal a lehetséges helyeket, ahol a kórokozóknak már nem lesz helyük. Minden kis bőrredőbe beenged mondjuk pár tízezer baktériumot, ami a szervezetnek nem ártalmas, tehát szimbiózisban élő flórával tölti meg a bőrredőket és minden felületet. Amikor egy moziban minden hely foglalt, akkor nem tudsz jegyet venni – tehát a nem odavaló kórokozó már nem tud megtelepedni, nem tud “jegyet váltani a filmre”.
Ebben igaza van a szülőknek és nagyszülőknek, akik tiltakoznak az óvodai kézfertőtlenítő gyakorlat ellen, hogy ez így nem jó. De ezt nem a kormány fogja megoldani, mert nem a kormány kompetenciája. A vezető óvónő vagy beszerző tudja ezt megoldani úgy, hogy megfelelő minőségű kézfertőtlenítőt vásárol. Másrészről nem hagyja, hogy 28-szor fertőtlenítsék egy nap a gyerekek a kezüket, ennek semmi értelme.
A teljes virucid hatású kézfertőtlenítőkről
Miről szól egy teljesen virucid receptúra? Hogy a világ minden pontján, Afrika kellős közepén, a dzsungel mélyén, bárhol a világban, ha ezt kikeverik, nem annyira tiszta vízből, akkor is orvosok használhatják, levezethetnek akár egy szülést is. Egyébként mi értelme lenne? Hiszen egy olyan kézfertőtlenítő, mint az At Hand, ami szelektív virucid hatású, bőven elegendő a koronavírus ellen, de nem kell bele annyi alkohol, hogy teljesen kiszárítsa a kézbőrt. Egy teljesen virucid fertőtlenítőbe pont annyival több alkohol szükséges, hogy az érzékeny egyensúly felbillenjen és már kellemetlen legyen a használata. A teljesen virucid fertőtlenítőszer vizsgálatokon átmegy, viszont nem tesztelték hosszú éveken keresztül arra, hogy szárítja-e a kézbőrt. A Brilliance és más a piacon lévő fertőtlenítő gyártók, el tudtuk volna látni az országot elegendő mennyiségű kézfertőtlenítővel, de túl nagy üzletnek tűnt ahhoz, hogy a kicsi és nagy szerencsevadászok mind bele ne vágjanak. Ma már tudjuk, hogy nem is akkora a piac, hiszen most nagyon nehéz eladni kézfertőtlenítőt, pont azért, mert az emberek csalódtak a kézfertőtlenítésben, másrész túlkínálati piac jött létre.
Vannak virucid hatású szappanok is – ezeket végképp nem szabad használni, mert azok egyike sem megy át dermatológiai teszteken. Nekünk éppen ezért nincs ilyen termékünk: ez ugyanis legyalulja a bőrt.
Amióta maszkot hordunk, egyre több a fertőzött. Miért?
Ha tömegközlekedésen utazik az ember, felveszi a maszkot. Leszáll, vagy leveszi a maszkot vagy nem, de egy a lényeg: megdörzsöli a szemét, evés közben összefogdossa a száját, és így tovább. Közben a kézről a vírus a nyálkahártyán keresztül bejut a szervezetbe. Ennyi történik. Tehát a kézfertőtlenítést sem szabad hanyagolni, abban az esetben, ha valaki el akarja kerülni a vírusfertőzést.
Persze nem őrült módon! Ezt is túlzásba lehet vinni, adott szituációkban kell használni. Például ha bemegyünk a boltba és készpénzzel fizetünk, vagy ha az ember egész nap készpénzzel foglalkozik (pl. a pénztáros). Nyilvános WC használata után is szükséges a kézfertőtlenítés!
Nem kell öt percenként kezet fertőtleníteni, ugyanakkor hozzá kell szokni, hogy nem vakarjuk meg az orrunkat, birizgáljuk a szánkat, hiába viszket. Szükséges használni a kézfertőtlenítőt, ha teljes védekezést szeretnénk, de megfelelően kell alkalmazni.
Ha ülünk a saját autónkban és más nem vezeti, akkor nem kell minden alkalommal lefertőtleníteni a kezünket, mert minek? A kilincseket is rutinosan ki lehet nyitni könyökkel – tehát meg lehet oldani azt, hogy minél kevésbé kontaktáljunk olyan felületekkel, amik vélhetően fertőzöttek lehetnek. Ha mégis kontaktálunk, akkor az At Handet ajánljuk azért, mert nem sebtében összedobott receptúra alapján készült, hanem már 11 éve forgalomban van, és olyan panaszunk még nem volt, hogy bárkinek is kiszárította volna a kezét.
A kiszáradt kézbőrért a légköri aszály és a rosszul megválasztott szappanok is felelősek lehetnek
Most a légköri aszály ideje van. Körülbelül tavaszig száraz a levegő. Amikor 20 – 30% közé esik a páratartalom az otthonokban, irodákban hiába pötyög az eső, mivel hideg van, a pára kicsapódik és nem lesz a levegőben. A Kárpát-medencében élünk és a legközelebbi tengerpartokon már kiirtották az erdőket, már nincs elegendő növényzet, ami megfogná a csapadékot és a kipárolgás révén el tudna juttatni hozzánk több esőt, felhőt párát. A Kárpátok hegykoszorúja ráadásul inkább megfogja az éltető nedvességgel teli levegőt, ezért alapvetően félsivatagos állapot uralkodik itt. Ezzel számolni kell.
Ilyenkor mindenkinek ki van száradva a bőre, sokkal jobban, mint egyébként nyáron, tavasszal vagy ősszel. Ez a szárazság tavasz közepéig fog tartani, amíg fel nem melegszik az idő.
Mi a megoldás a légköri szárazság okozta bőrkiszáradásra?
Ez ellen különböző módokon lehet védekezni. Olyan naturális krémekkel például, amik a legkevésbé vagy egyáltalán nem tartalmaznak szintetikus összetevőt. Ez lehet jojoba olaj is – ezzel annyi probléma van, hogy nem szívódik fel azonnal, de egy hónap alatt rendbe rakja az extrém száraz bőrt is. Az avokádó és a moringa olajok könnyedén felszívódnak, így ezek nagyon jó hordozó olajok lehetnek. Egy kis utánanézéssel kikeverhetjük a saját bőrtípusunkhoz illő olaj keveréket. Meg kell találni azt az olajat, ami jó a száraz bőrre, és kúraszerűen esténként használni. A fiam felkarján például a bőr száraz volt kicsi kora óta, de a jojoba olaj két hónap alatt rendbe rakta. Esténként bekentük neki és eltünt a szárazság érzés.
A bőrkiszáradás összetett dolog
Az első és legfontosabb, hogy megfelelő minőségű kézfertőtlenítőt használjunk. Az már árulkodó jel, ha teljes virucid hatással rendelkezik, mindennapi használatra felesleges ilyen erős fertőtlenítőt használni. Nem orvosi bemosakodásra használjuk a kézfertőtlenítőt a mindennapokban. Itt inkább , arra van szükség, hogy a bőrfelületen megfelelő módon csökkentsük a baktériumok és vírusok mennyiségét, hogy a fertőzés ne alakuljon ki. Nem írtjuk ki az összes baktériumot és vírust, pontosan azért, hogy a bőr saját védekező mechanizmusa megmaradjon. A bőr ugyanis testünk első védelmi vonala, ami azt jelenti, hogy az immunrendszerünk egyik legfontosabb része. Hiszen mindig könnyebb megelőzni a bajt, mint utólag kezelni.
Amennyiben valakinek már kiszáradt a bőre, magától nem fog megjavulni. Először növényi olajjal helyre kell hozni, és áttérni egy barátságosabb kézfertőtlenítőre.
Elengedhetetlen a kézfertőtlenítés az óvodában?
A túlzott kézfertőtlenítés nem indokolt. Amikor a szülő elviszi az óvodába és hazaviszi a gyereket, megmossa a kezét, illetve magának is fertőtleníti. Napi kétszer elég egy gyereknek lefertőtleníteni a kezét – helyette lehet kezet is mosni. Nem szabad túlzásba vinni semmit, ezt sem.
A probléma, hogy túl sokat fertőtlenítenek, de még nagyobb gond, hogy rossz kézfertőtlenítővel. Egy jó kézmosás bőven elegendő olyan szappannal, amit zsíradékból készítenek – például a mi Olívaszappanunk ilyen és a legérzékenyebb bőrre is tökéletes. Ez biztosan nem fogja kiszárítani a kézbőrt, sőt, arcot is lehet vele mosni, és a kórokozók nagy részét már önmagában eltávolítja.