Ne üldözd el a vendégeidet! – használj WC-olajat a mellékhelyiségben
Minden otthonban, munkahelyen és vendéglátóipari egységben megtalálható, és ugyan senki sem ezzel hirdetné szolgáltatásait, vagy otthona kényelmét, higiéniai állapota mégis sokat számít az otthonosság szempontjából. Egy koszos, kellemetlen illatú wc ugyanis mindenkiben rossz érzéseket vált ki – nem is ok nélkül, hiszen többek között számos baktérium, vagy egészségre káros életforma melegágya lehet -, ezért sokan kétszer is meggondolják, hogy használják-e azt. Ezzel ellentétben egy tiszta illemhely az igényesség, ápoltság jeleit hordozza magán, ami különösen sokat számíthat azon éttermek és vendéglátó egységek számára, melyek szeretnék, hogy vendégeik első kétbetűs kitérőjük után is visszatérjenek még hozzájuk.
Épp ezért fontos, hogy a mellékhelyiséget – beleértve a falakat és a bútorokat is – megfelelően ápoljuk, és a vízkő, illetve vizelet lerakódásának leginkább kitett wc-kagylót, illetve piszoárt minőségi, hosszan tartó hatást biztosító szerekkel kezeljük le. A vízkő ugyanis önmagában is foltossá, fénytelenné teszi a csempéket, a kagylókat és a piszoárokat, ráadásul más szennyeződések – akár a penész – is lerakódhatnak bennük, míg a vizeletkő a kellemetlen szagokért felelős.
Fontos a vendégek jó közérzete
Egy magára valamit is adó vendéglátóipari egység természetes nem engedheti meg magának, hogy „ilyen” állapotú mellékhelyiség várja vendégeit, és ugyan kísérletezhetnek a házi praktikákkal is (citromlé, ecet), érdemesebb professzionális megoldást találni a probléma.
A Brilliance WC-olaja épp ezért népszerű vásárlóink körében, mert gyorsan és hatékonyan alkalmazható bármelyik mellékhelyiségben.
Alkalmazása nagyon egyszerű
elég a használatra előkészített terméket egy szórófej segítségével a kívánt felületre felvinni, majd hagyni, hogy tegye a dolgát. A WC-olaj komoly előnye, hogy valóban hosszan tartó kellemes illatot biztosít, amely már az első öblítésnél is érezhető. Rendszeres használata mellett így nem kell tartanunk a kellemetlen szagok kialakulásától, sőt külön vízkőoldó szerekre sem lesz szükségünk!
A készítmény ugyanis a használata során különleges bevonatot képez a wc-kagylók, illetve a piszoárok felületén, amely vízlepergető hatása révén megakadályozza a vízkő és a vizelet ismételt lerakódását.
Milyen rendszerességgel használható a Brilliance® WC olaj illatosító?
A Brilliance® WC olaj spray az egész lakásban használható?
Újrahasznosítható PE flakon, tehát öblítést követően a műanyag szelektív kukába tudod tenni. De a következő rendelésnél kérheted az üres flakon visszaküldést is!
A webshopban leadott rendelésed már kérheted „Házhozszállítás üres flakon visszaküldéssel” – szállítási móddal!
Ha ezt választod, kérlek vedd figyelembe az alábbiakat:
- Külön nem tudsz flakont visszaküldeni, csak ha rendelést adsz le!
- Ha ezt a szállítási opciót választottad, akkor ténylegesen küldj is vissza üres flakont, nem tudod átcsoportosítani ezt másik időpontra!
- Kérlek figyelj erre! Ha nem adsz át a postai futárnak üres flakonos csomagot, akkor a megrendelt csomagod sem tudja átadni!
- Ha nem akarsz visszaküldeni üres flakont, akkor az egyéb szállítási opciókat válaszd!

✅ Hogyan működik?
Válaszd a „Házhozszállítás üres flakon visszavétellel” opciót rendeléskor.
- Ekkor az MPL futár viszi magával a címkét, amit a visszaküldendő csomagodra fog ragasztani, amikor kiszállítja a rendelésedet! Várni fogja, hogy átadd neki a visszaküldendő üres flakonos csomagod!
✅ Készítsd elő a flakonokat
- Zárd le a kupakokat!
- Távolítsd el a veszélyességi matricát (ha van rajta).
- Csomagold be biztonságosan – például a korábbi rendelésed dobozába!
- Csak eredeti Brilliance vagy Ökobrill tisztítószeres flakonokat tudunk visszavenni.
- Minimum 5 flakont, maximum 5 kg-ig küldhetsz vissza.
- A visszaküldött csomag mérete maximum 100x100x100 cm lehet!
Add át a csomagot az MPL futárnak, amikor megérkezik az új rendelésed! Ha nem vagy otthon, a hozzád legközelebbi postán veheted át a csomagod, és ott is leadhatod az üres flakonos pakkodat!
AKKOR VÁLASZD, HA A RENDELÉSED ÁTVÉTELÉVEL EGY IDŐBEN VISSZA IS KÜLDESZ ÜRES FLAKONT!

Amikor tisztítod a felületet, alaposan fújd be és hagyd rajta egy kicsit. Egy különleges bevonatot képez, ami megakadályozza a vízkő lerakódását és a vizelet foltokat. Ráadásul, még többszöri öblítés után is tartós és szerethető illatot biztosít.
Rendszeres használatával pedig elkerülheted a toalett kellemetlen szagát és mosolyt csalsz az elégedett vendégek arcára.
Használd a toalett rendszeres takarításakor, a szagok keletkezése előtt és a szagok keletkezése után. Az illata tartós és egyenletes lesz, állandóan kellemes és higiénikus élményt biztosítva.
Alapvetően a WC csészébe fújd. Ha a többszöri öblítés mellett is tartós illatot szeretnél, akkor fújd be és egy tiszta ruhával töröld át kívül is a WC-t, vagy fújhatod a WC mögötti csempére is.
Az olajos összetevői miatt a nem lemosható felületekre nem javasolt használni. (pl. bútorokra)
Elsősorban a a toalettekben történő használatra terveztük. Az olajos összetevői miatt a nem lemosható felületekre nem javasolt használni. (pl. bútorokra)
Igen, mindhárom illatot eléred a webáruházban 5 literes kiszerelésben is!
Használatát úgy fejlesztettük ki, hogy véletlenül se kelljen a WC-ben kotorászni. Számunkra fontos, hogy amellett, hogy hatékonyak legyenek tisztítószerek, minden esetben praktikus, kényelmes és eredményes legyen használatuk. A Brilliance WC olaj falkon újrahasznosítható anyagból készült. Ha utántöltve használod, akkor gazdaságos és környezetbarát megoldást kapsz az eldobható és kevésbé higiénikus egyéb termékekkel szemben.
Igen. A gyerekzár gondoskodik a gyermekek és kisállatok biztonságáról, ha esetleg illetéktelen kis kezekbe vagy mancsokba kerülne. A termék illatanyaga pedig olyan összetevőkből áll, amely egészségre ártalmatlan.
Fontosnak tartjuk, hogy termékeink gyártása, tárolása és felhasználása során a lehető legjobban óvjuk környezetünket, ezért a kezdetektől odafigyelünk rá, hogy mindenben maximálisan megfeleljünk a környezetvédelmi előírásoknak és jogszabályoknak.
Cégünk rendelkezik a DIN EN ISO 9001:2000 és a 14001:2005 szerinti irányítási rendszer tanúsítványával. Így elmondhatjuk, hogy minden termékünk 100 %-ban megfelel az Európai Uniós jogszabályoknak.
A hígított, felhasználásra került termékek már 30 nap alatt 80-90%-ban lebomlanak, így nem szennyezik a környezetet.
A Brilliance WC olaj flakon újrahasznosítható anyagból készült. Ha utántöltve használod, akkor gazdaságos és környezetbarát megoldást kapsz az eldobható és kevésbé higiénikus egyéb termékekkel szemben.
Mert Brilliance WC olajat használnak. A tisztítószereinket kezdetben kizárólag ipari felhasználásra, vendéglátók, szállodák, éttermek, intézmények részére fejlesztettük ki. Ott az alap elvárás a tisztítószerekkel kapcsolatban a hatékonyság. Éppen ezért szoktuk mondani, hogy ezek a termékek már bizonyítottan eredményesek. A Brilliance WC olajat folyamatosan rendelik a szállodák, kiadó apartmanok és nívós éttermek. Pontosan azért, mert számukra kiemelkedően fontos, hogy a vendég számára minden egyes helyiség – beleértve a WC-t is – az kiváló élményt biztosítsa a vendégeik számára.
Az a jó hír, hogy a Brilliance WC olaj már elérhető a magán háztartások számára is. Így saját és barátaid, vendégeid élményét is ugyanolyan gondoskodással garantálhatod, mint ahogyan nívós szállodák teszik.