Ne üldözd el a vendégeid! – használj WC-olajat a mellékhelyiségben

Minden otthonban, munkahelyen és vendéglátóipari egységben megtalálható, és ugyan senki sem ezzel hirdetné szolgáltatásait, vagy otthona kényelmét, higiéniai állapota mégis sokat számít az otthonosság szempontjából. Egy koszos, kellemetlen illatú wc ugyanis mindenkiben rossz érzéseket vált ki – nem is ok nélkül, hiszen többek között számos baktérium, vagy egészségre káros életforma melegágya lehet -, ezért sokan kétszer is meggondolják, hogy használják-e azt. Ezzel ellentétben egy tiszta illemhely az igényesség, ápoltság jeleit hordozza magán, ami különösen sokat számíthat azon éttermek és vendéglátó egységek számára, melyek szeretnék, hogy vendégeik első kétbetűs kitérőjük után is visszatérjenek még hozzájuk. 

Épp ezért fontos, hogy a mellékhelyiséget – beleértve a falakat és a bútorokat is – megfelelően ápoljuk, és a vízkő, illetve vizelet lerakódásának leginkább kitett wc-kagylót, illetve piszoárt minőségi, hosszan tartó hatást biztosító szerekkel kezeljük le. A vízkő ugyanis önmagában is foltossá, fénytelenné teszi a csempéket, a kagylókat és a piszoárokat, ráadásul más szennyeződések – akár a penész – is lerakódhatnak bennük, míg a vizeletkő a kellemetlen szagokért felelős. 

Egy magára valamit is adó vendéglátóipari egység természetes nem engedheti meg magának, hogy ilyen állapotú mellékhelyiség várja vendégeit, és ugyan kísérletezhetnek a házi praktikákkal is (citromlé, ecet), érdemesebb professzionális megoldást találni a probléma. 

A Brilliance gumibogyó illatú WC-olaja illetve a virág illatú WC-olaja épp ezért népszerű vásárlóink körében, mert gyorsan és hatékonyan alkalmazható bármelyik WC-ben. Alkalmazása nagyon egyszerű: elég a használatra előkészített terméket egy szórófej segítségével a kívánt felületre felvinni, majd hagyni, hogy tegye a dolgát. A WC-olaj komoly előnye, hogy valóban hosszan tartó kellemes illatot biztosít, amely már az első öblítésnél is érezhető. Rendszeres használata mellett így nem kell tartanunk a kellemetlen szagok kialakulásától, sőt külön vízkőoldó szerekre sem lesz szükségünk

{{termekek|304-305}}

A készítmény ugyanis a használata során különleges bevonatot képez a wc-kagylók, illetve a piszoárok felületén, amely vízlepergető hatása révén megakadályozza a vízkő és a vizelet ismételt lerakódását.

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kosár Tisztítószer törölve Vissza
  • Nincs termék a kosárban.
Product added successful