Vivien kiszámolta, éves szinten eléri a 72.600Ft -ot, amit megspórol a tisztítószerekkel
A folyamatos áremelkedések és infláció korában bizony nincs olyan háztartás, ami nem gondolkodott el azon, hol és hogyan is lehetne spórolni. Korábbi blogunkban már elmondtuk, hogy a Brilliance® tisztítószerek, koncentrátumok és szuperkoncentrátumok lehetővé teszik a spórolást. Most viszont valós, konkrét, megtörtént események alapján be is mutatjuk ezt, méghozzá számszerűsítve.
Vivien, négygyermekes anyuka, aki négy hónapja használ Brilliance® tisztítószereket – annyira lelkes lett, hogy kiszámolta nekünk, mennyit is spórolt ezen időszak alatt.
Vivien négy gyermekével és férjével egy két évvel ezelőtt épült családi házban élnek. Szeretnek a kertben főzni, bográcsozni, de bizony a bogrács takarítása sose tartozott a kedvenc elfoglaltságaik közé. Aki már főzött bográcsban, az tudja: a zsíros, olajos, kormos, letapadt ételmaradékok nagyrészt csak súrolószerrel távolíthatók el, ráadásul egy nyűg az egész folyamat a bogrács méreteiből kifolyólag. Vivien férje a szomszédjának panaszkodott erről, mennyire nincs kedve a bográcsot kisúrolni. Brilliance® tisztítószereket használó szomszéd pár perc múlva megjelent a Brilliance® Üzemi zsíroldó (hígítós flakonban) 0,75 literrel – és láss csodát, öt perc múlva már ragyogott is a bogrács.



A zsíroldót a konyhában is használni kezdték .
Mikor Vivien látta, hogy milyen csodát művelt a Brilliance® Üzemi zsíroldó a bográccsal, elkérte az egész flakont és szinte pillanatok alatt kitakarította vele a konyhát és a hűtőt – utóbbi esetében több ideig tartott a ki- és újra bepakolás, mint maga a takarítás folyamata. A Brilliance® Üzemi zsíroldó szinte azonnal a háziasszony legjobb barátja lett – nem csak azért, mert lerövidítette a takarítás idejét, de közben nem kellett a maró szaggal küzdenie és a gőzök se marták ki a nyálkahártyáját. Ugyanis a zsíroldó nem tartalmaz semmilyen olyan alapanyagot, mely kipárolgáskor mérgező gázokat és gőzöket szabadít fel.
A bogrács és konyha sikerén felbuzdulva Vivien ismét tanácsot kért: mivel takarítsa ki a fürdőszobát, hogy takarítás után végre ragyogóan fehérek legyenek a szaniterek? Ugyanis rendszeresen azzal a problémával nézett szembe, hogy hiába próbálkozott bármilyen, olcsó és drága vízkőoldóval, egyszerűen nem lett fehér és vízkőmentes a fürdőszoba. Ráadásul Viviék pont egy családi születésnapra készültek, és nem szerettek volna szégyenkezni a vendégek előtt.
Szomszédja a Brilliance® Klóros tisztítószer szuperkoncentrátumott, a Brilliance® WC olajat adta oda neki a mellékhelyiség takarítására, fertőtlenítésére és illatosítására. Illetve a Brilliance® ÖKO Vízkőoldó és Tisztítószer szuperkoncentrátumot a szaniterek vízkőoldására. Vivien ismét sikerrel járt: a rokonok és vendégek el voltak ájulva a tisztaságtól és attól, hogy milyen kellemes illat van a mosdóban! A Brilliance® Klóros tisztítószer szuperkoncentrátumnak hála a WC kagyló is ragyogóan fehér lett. A látványos változás a zuhanyzóban a fém tartón történt. Erről fotót is kaptunk!


A bulin pedig mindenki elcsodálkozott! Mikor van ideje ilyen tisztán tartani a lakást négy gyermek mellett? Vivien pedig elárulta a titkot!
Valójában fél óra alatt végzett a takarítással a Brilliance® tisztítószereknek hála. (Később kiderült, hogy aki ott volt a bulin, a nagy részük a látottak után szintén kipróbálta a Brilliance® termékeket saját otthonaikban, ahol szintén sikert arattak a tisztítószerek. Olyannyira rajongók lettek, hogy van olyan ismerős, aki mikor meglátogatta az barátnőjét, virág helyett egy csomag Brilliance® tisztítószert vitt ajándékba.)
Kiszámolta Vivien, éves szinten eléri a 72.600 Ft-ot, amit megspórol
A négy gyermekes anyuka korábban havonta nagyjából 9.000 forintot költött tisztítószerre.
Most, Brilliance® termékekkel a havi tisztítószer-fogyasztásuk körülbelül 2.950 forint lett.
Ez éves szinten (9.000 Ft – 2.950 Ft)* 12 = 72.600 forint.
2022.08. hónapban történt a számítás., jelenlegi piaci környezetben ezek a számok már megváltoztak.

Vivien a legtöbbet a Brilliance® WC olajjal hála spórolt. Eddig a WC fertőtlenítésére a hazánkban kapható legnépszerűbb tisztító- és fertőtlenítőszert használta, és külön vásárolt WC illatosítót. Erre összesen havonta átlagosan 2500 Ft-ot. A családi házban 2 mellékhelyiség található. Ez sajnos gyorsan összejön, mivel 2 hetente lett cserélve a golyó a mellékhelyiségbe, aminek darabja 500 Ft akciósan és kell belőle így 4 db havonta.
Jelenleg a Brilliance® Klóros tisztítószer szuperkoncentrátumott és a Brilliance® WC olaj virág illatott használja, melyek összesen 6000 forintba kerültek. Négy hónap elteltével még mindig flakon 85%-a tele van – tehát a négy hónap került 800 Ft-ba, ha elosztjuk néggyel, havi szinten 200 forintra jön ki az elhasznált tisztítószerek mennyisége.
Éves szinten a 2 termék használatával majd 27.600 Ft -ot spórol Vivien. (2500-200)*12=27.600 Ft



“Korábban más fertőtlenítőszert használtam a WC takarításához, de soha nem fehérítette úgy ki a kagylót, mint most a Brilliance® Klóros tisztítószer” – fogalmaz Vivien.
“Soha nem gondoltam volna, hogy egy WC ennyire fehér tud lenni. A gyerekek pedig imádják a Brilliance® WC olaj illatát.”
Zsíroldóra és vízkőoldóra korábban havonta akár 2500 forintot költött. Mindig más márkájú termékeket vett, mert soha nem volt elégedett se a szagukkal, se az eredménnyel. Soha nem használta el egyiket sem, mindegyik a kukában végezte.


Most a Brilliance® Üzemi zsíroldó és a Brilliance® ÖKO Vízkőoldó és Tisztítószer szuperkoncentrátum összesen 6000 forintot költött el, és azt érzi, hogy valóban takarít.
Vivien férje is megjegyezte, hogy soha nem volt még ilyen tiszta a fürdőszoba.
Ráadásul a folyamatos takarítás ellenére is mindkét tisztítószer flakonja még félig tele van még úgy is, hogy az autó felnijét és a teraszt (melyről sikerült eltávolítani egy hónapok óta éktelenkedő rozsdafoltot is) is a vízkőoldóval, illetve a bográcsot is a zsíroldóval takarítják. Havi kiadás így 750 Ft erre a 2 termékre (3000 Ft / 4 = 750 Ft).
Éves szinten a 2 termék használatával 21.000 Ft -ot spórol Vivien. (2500-750)*12=21.000 Ft



„Brilliance® Ablaktisztító koncentrátum használata megkönnyebbülést jelentett. Végre tiszták és csíkmentesek lettek az ablakok!”
Négy hónappal ezelőttig a lehető legolcsóbb tisztítószert vásárolta, ami állandóan túl hamar elfogyott, az eredmény pedig soha nem volt tökéletes. Most negyedannyi idő alatt végezni szokott az „ablakpucolással” és ezzel törli le a bútorokat is (tehát a felhasználási köre is bővült). Bár pénzt nem spórolt vele a Brilliance® Ablaktisztító koncentrátummal, de időt spórol és végre elégedett.
Olyannyira, hogy amikor elfogyott az autóból a nyári szélvédőmosó folyadék, a Brilliance® Ablaktisztító koncentrátumot öntette 1:10 hígításban a tartályba. Nem csak a bogarakat szedte le a szélvédőről, de Vivenre végre a gyerekek sem szólnak rá, hogy zavarja őket a szélvédőmosással járó szag – ugyanis a Brilliance® Ablaktisztító koncentrátum egyáltalán nincs olyan kellemetlen szaga, mint a hagyományos szélvédőmosó folyadéknak.
Vivien korábban soha nem vett tudatosan, kifejezetten felmosásra szolgáló tisztítószert – a padlót általában fertőtlenítőszerrel és mosogatószerrel mosta fel – ez körülbelül havonta 2000 forintjába került. Belegondolt ebbe és nem is érti teljesen miből gondolta azt eddig, hogy minél több tisztítószer van hígítva, annál hatékonyabb a tisztítás.
Most azonban, miután látta a Brilliance® termékek hatását, úgy döntött, hogy kipróbálja a Brilliance® Alkoholos felmosó gumibogyó illattal is. Négy hónap elteltével a flakon még 90%-ban tele van: egy-egy felmosáshoz mindössze 3 ml-t használ, és ha arányosítjuk a mennyiséget, azt tudjuk mondani, hogy egy hónap alatt mindössze 300 forintba került otthon a felmosás. Heti 3-4 felmosást számolt, 4 gyerek mellett ez sokszor kevés is.
Ráadásul nem csak a szülők, de a gyerekek is elégedettek, jó a közérzetük: azt mondják, hogy most teljesen más, sokkal jobb mezítláb mászkálni a padlón, mint korábban.
Éves szinten a 2 termék használatával 20.400 Ft -ot spórol Vivien. (2000-300)*12=20.400 Ft. Külön az ablaktisztítót nem kalkuláltuk, mert ott azonos a kiadás havi szinten.




Nem spórolt sokat, viszont úgy érzi, sokkal hatékonyabb lett a mosás, a ruhák tisztábbak, kellemes illatúak, és reméli, hogy az ekcémás bőre is idővel javulni fog.
Vivien korábban állandóan a legolcsóbb megoldást kereste a mosásra – ugyanis egy öttagú családban ritka az, mikor teljesen ki van ürülve a szennyestartó, és ez az állapot sem tart sokáig. Mosószert általában két gyártótól vásárolt: gyerekkorunk kedvenc T betűsét és egy élelmiszerbolt-lánc saját márkás termékét, amikor éppen akciós volt. Plusz ezek mellé folyamatosan váltogatta az öblítőket is. Havonta durván 2000 Ft-ba került eddig a mosószer és az öblítő.
Mára rájött, hogy mennyire fontos a méreganyag-mentes mosás, amihez a Öko mosószert választotta, és négy hónap alatt még nem ürült ki teljesen a flakon. Nem spórolt sokat, viszont úgy érzi, sokkal hatékonyabb lett a mosás, a ruhák tisztábbak, kellemes illatúak, és reméli, hogy az ekcémás bőre is idővel javulni fog. Az öko mosószerrel havonta 1700 Ft a mosós.
Éves szinten a környezetbarát mosószer használatával 3.600 Ft -ot spórol Vivien. (2000-1700)*12=3.600 Ft. Nagyon örül neki, mert már nem 2 flakont kell tárolnia, hiszen az öblítőt elhagyta a háztartásából.

Vivien a Brilliance® tisztítószerek használtával közel 70%-kal csökkentette a családi házuk tisztán tartásának költségeit, és végre az egész család elégedett: a lakás és környéke tiszta, illatos, nekik pedig újra jó a mindennapi közérzetük.
A négy gyermekes anyuka korábban havonta nagyjából 9.000 forintot költött tisztítószerre.
Most, Brilliance® termékekkel a havi tisztítószer-fogyasztásuk körülbelül 2.950 forint lett.
Ez éves szinten (9.000 Ft – 2.950 Ft)* 12 = 72.600 forint.
2022.08. hónapban történt a számítás., jelenlegi piaci környezetben ezek a számok már megváltoztak.
Ha nem velem történik, akkor lehet el sem hiszem, mennyit lehet spórolni a Brilliance® tisztítószerekkel!