1. rész: Hatósági mosószerteszt, hatóanyag-tartalom, hígítás
Az alábbiakban elhoztuk a beszélgetés leiratát. A Trend FM stúdiójában Érczfalvi András vendégeként beszélgettem a Monitor Délután című műsorban. A téma a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság mosószer-vizsgálata, valamint a mosószerek hatóanyag-tartalma és minősége. A szöveg az adás tartalmát követi.
András: Folytatjuk a közös rádiózást itt a Trend FM-en, ez a Monitor Délután. Lehullt a lepel a mosószerekről: tesztelt a hatóság. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság nagyszabású vizsgálatot végzett a legnépszerűbb mosószerek körében.
Már most mondom, hogy az egykori Mentor–győztes, Nagy Antal, a Brilliance Tisztítószergyártó Zrt. tulajdonosa van itt a stúdióban.
Szervusz Tóni!
Antal: Szervusz
András: Neked is küldtem a cikket. 72 terméket teszteltek. Folyékony mosószert, mosóport és mosókapszulát. Nemcsak az árakat, hanem a termékek összetételét is összehasonlították.
Na ez nagyon fontos, mert én az árakat szoktam tudni összehasonlítani a boltban. Hát hogy mi van benne, azt igazából…
Ezt mondtam is neked, hogy a gyümölcslénél tudom: 12 százalékos, 20, 50 vagy 100. Tudom, hogy a 100 százalékos drágább, elhiszem, hogy 100 százalék, de abban több a cucc, ugye? És akkor esetleg azt veszem meg.
Oké, itt arra jöttek rá, hogy a tisztító komponensek aránya igen széles skálán mozog, ez valami hihetetlen. A folyékony mosószereknél – tehát mint a „cucc” a gyümölcslében – 3–43 százalékig, ez óriási szórás. A mosóporoknál 2–13 százalékig, ez nem akkora, hát a kapszuláknál meg 3-tól 82%.
Hát azt hangsúlyozta a hatóság, hogy minél magasabb a felületaktív anyagtartalom, minél magasabb a felületaktív anyagtartalom, annál koncentráltabb és hatékonyabb a mosószer. Hát erre rájöttem: minél drágább, annál azt gondolom, hogy hatásosabb is.
Na de az, hogy amit én megveszek, az lehet, hogy 2 százalék anyagot tartalmaz, és aztán lehet, hogy a másik meg 82-t – ez tényleg így, ennyire szórnak ezek a dolgok, ennyire különbözőek?
Antal: Igen, az a helyzet, hogy ez mindig is így volt. Igazából azt tudom mondani, hogy a rendszerváltás után körülbelül 10 évig még elég jó minőségű tisztítószereket lehetett kapni Magyarországon. És ezt onnan is tudom, hogy az Egyesült Vegyiművekben gyártattunk még a 90-es évek közepén, és ott a mosogatószerbe 20% hatóanyag-tartalom volt.
Ugye ez nem mosószer, mosogatószer. Ma ugyanígy 3–5% a mosogatószerek hatóanyag-tartalma.
András: Higítom, higítom, higítom, higítom.
Antal: Na most ugye ennek az oka, tehát ez nem újkeletű dolog, az más kérdés, hogy most ugye ezt le lehet mérve, gondolom, ezt időközönként szokták azért monitorozni. Viszont ennek az az oka, hogy mindig van egy infláció, mindig van egy elvárás a nagy multik részéről, és igazából két lehetőség van a vegyiparban:
- vagy egy nagyon reklámozott terméked van, ami,gyakorlatilag ugye a nyugati márkákat ismerjük, tévében, rádióban mindenhol lehet hallani ezeket;
- és van az alsóáras, amit nincs reklámozva, és ott nincs más esélyed, ott az árral tudsz versenyezni.
És gyakorlatilag ez az oka a dolognak. Mi ugye a harmadik utat választjuk, hogy magas minőségű terméket forgalmazunk a tisztitoszer.hu-n, tehát hogy interneten keresztül.
András: Honnan is kezdjük ezt az egészet? A gyümölcslénél tájékozott vagyok, meg egy csomó más dolognál is, de itt, amikor leveszem azt a tisztítószert, van 52 féle mosószer ugye a polcon egy nagy áruházban. Akkor miből induljak ki?
Antal: Nehéz dolgod van. Most elmondom, hogy miért. Azért, mert…
András: Milyen összetevőt figyeljek, hogy milyen szárazanyag-tartalmat?
Antal: Jó, rá fog térni.
Most először reflektálnék a gyümölcslére, mert többször mondtad, és képzeld el, voltunk egy üzleti összejövetelen, és egy cégvezető ült mellettem, és megböktem: „Ne haragudj, mivel foglalkozol?” És azt mondja, hogy – elmondta a cég nevét, arra nem emlékszem – „Mi higítjuk a gyümölcslevet 500%-osról 100%-osra.”
András: Jó, akkor jó példa valahol azért.
Antal: Igen, tehát amikor az ipar belenyúl a dolgokba, akkor vannak érdekességek.
Na figyelj, azt tudom mondani, hogy egy: a hatóanyag-tartalom nem minden esetben egyenlő a hatékonysággal. Én ebben a tesztben, ebben a vizsgálatban nagyon-nagyon hiányolom a hatékonyságvizsgálatot.
Ugye van az EMPA-csík, ez egy szövettcsík, szövettcsíkok, amiket összevarrnak. Ugye van olyan, hogy azt nézik, hogy mennyire fakul a ruha, de azt is nézik, hogy mondjuk az egyik csík korommal van bekenve, a másik, mit tudom én, vérrel. Tehát különböző szennyeződések, ami az életből jön.
És ezeket bedobják a ruhák közé, vagy pedig laborban mossák, és akkor az a lényeg, hogy a végén megnézik, egy 1-től 10-es skálán megnézik, hogy mennyire fakult a színe, vagy hogy mennyire szedte ki a csokoládét mondjuk a különböző szövetekből az adott tisztítószer.
És akkor nem azt vizsgálja ez a teszt, hogy mennyi a hatóanyag-tartalom, hanem azt, hogy az adott koncentrációban mennyire hatékony. És szerintem ez lenne fontos a vevőknek.
Belementem itt a dolgokba, és az a jó hír, hogy vannak jó minőségű tisztítószerek. Ez egy jó hír. Viszont az a rossz hír, hogy a tisztítószerek nagy része nem jó minőségű.
Tehát én például 10% alatti… tisztítószert vagy mosószert nem neveznék mosószernek.