Az ÖKO vízkőoldó is lehet hatékony

Az ÖKO vízkőoldó is lehet hatékony

Tisztítószereink fejlesztésekor fontos szempont, hogy azok működjenek is. Így leírva ez triviálisnak tűnik, de lássuk be, ma főként olyan tisztítószerekhez juthatunk, amik nem működnek vagy nagyon mérgezőek, a környezetvédelemről nem is beszélve.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Sokszor el kell használnunk egy egész flakonnal, hogy sikerüljön letisztítani (keserves munkával) az egyébként enyhén vízköves felületet. Ezek után jogosan bepipulunk és megvesszük a sósavat, ami aztán működik, de szétmarja a tüdőnkkel együtt a felületet is.

Vegyük sorra, milyen savakat használhatunk vízkőoldásra, azok előnyeit és hátrányait is. Megjegyzem, hogy egy jó vízkőoldó nem csak savból áll, de a vízkőoldó karakterét a sav fogja meghatározni, ezért most erre fókuszálunk. A végén pedig mitől öko vízkőoldó a vízkőoldó.

Citromsav alapú vízkőoldó

A legtöbb ÖKO vízkőoldó citromsavból készül. Ezért is tapasztalhatjuk azt, hogy nem igazán működnek, hiszen a citromsav egy környezetbarát anyag, ugyanakkor túl gyenge, ezért nem is szedi le a vízkövet. Erős sika-mikálás után is kompromisszumos az eredmény.

A jó öreg ecet, mint vízkőoldó

A világ ecet felhasználásának nagy részét a kőolajipar állítja elő. Így nem beszélhetünk egy környezetbarát megoldásról. Ráadásul nagyon irritáló szagú ugyanakkor egy gyenge savról beszélhetünk. Persze ízlés kérdése, de lássuk be, szúrós szaga miatt nagyon megosztóak tudnak lenni az ecetsav alapú vízkőoldók.

Foszforsavas vízkőoldó

Jelenleg a leginkább népszerű termékek között találjuk a foszforsavas vízkőoldókat. Hiszen a foszforsav igen hatékony vízkőoldó, nincs egészségkárosító hatása, ezért már az élelmiszerekbe is szokták rakni (pl. kólába). A fő probléma ezzel, hogy az ökológiai egyensúlyt borítja fel, hiszen az ökoszisztémák a sokkal alacsonyabb foszfát szintre álltak be, így például a szennyvizen keresztül az élővizekbe kerülve az alga túlburjánzását eredményezi, ami a többi élőlény pusztulását okozza.

Vízkőoldás sósavval

A másik megoldás a vízkőoldásra a sósav. Bár környezetbarát, rendkívül agresszív oxidáló szer is egyben és mérgező gázokat termel. A sósavval a másik probléma, hogy minden felületet megmar, így minden, mire rákerül, porózussá válik. Megmarja a csempét, a fugát, és a króm felületeket is. A csaptelepek-, először térképessé válnak, majd rozsdásodni kezdenek, elszíneződnek és végül tönkremennek. Rengeteg uszodában látjuk, hogy már a frissen felújított felületeket is tönkretették sósavval. Ez hatalmas kár hiszen lehet újra csempézni és cserélni kellm a csaptelepeket. Ráadásul a munka a sósavval rendkívül kellemetlen hiszen már a gőze is erősen maró. Belélegezve maradandó károsodásokat is okozhat.

Kénsav

Hasonlókat tudunk megállapítani a kénsavval kapcsolatban mint a sósavval, de ha lehet még büdösebb és agresszívabb oxidáló szerről beszélünk.

Szulfaminsav azaz az amidoszulfonsav vagy salétromsav, mint vízkőoldó

Az amidoszulfonsavval és más hasonló anyagokkal, mint például a salétromsavval az a probléma, hogy ezek is erős oxidálószerek ennek megfelelően szúrós szagúak. Használatukkor nitrózus gázok bomlásig melegítve pedig mérgező sósav illetve kén oxidok keletkeznek. Tehát ezek megint nem nyújtanának megoldást az ÖKO vízkőoldók alapanyagaiként.

Mi tehát a legjobb megoldás a vízkőoldásra?

Kutatásainkat végül a metánszulfonsav felé irányítottuk és hamar bebizonyosodott, hogy sokkal fenntarthatóbb alternatívái tudnak lenni a sósavnak, a kénsavnak, citromsavnak és akár az ecetsavnak is. Továbbá az előnyeit felsoroljuk itt egy listában:

  • Megjelenése, kezelhetősége
    • színtelen
    • szagtalan
    • könnyen kezelhető
  • Fizikai tulajdonságai
    • erős szerves sav
    • nem oxidál
    • magas hőstabilitással rendelkezik
    • nem reagál oxidálószerekkel
    • alacsony gőznyomás, azaz nehezen párolog
    • nincs mérgező füstje
  • Környezetvédelem
    • biológiailag könnyen lebontható
    • alacsony széntartalom (TOC: összes szerves széntartalom)
    • alacsony a környezeti oxigén igénye
    • nitrogén-, foszfor- és halogénmentes (pl.: klórmentes)
    • Egyáltalán nem környezetszennyező, hiszen a természetes kén ciklus részeként  biológiailag könnyen lebontható. így fenntartható alternatívája más savaknak, például a kénsavnak, a foszforsavnak vagy az ecetsavnak. 

Ez az egyik leghatékonyabb megoldás jelenleg a vízkőoldásra, figyelembe véve a környezetvédelmet és az egészségre gyakorolt hatást is.

Mi a Brilliance-nál ezt az alapanyagot kezdjük el használni, azaz minden foszforsavas vízkőoldónkat metánszulfonsav alapú vízkőoldóra cseréljük le. Folyamatban van nálunk egy fejlesztés, ahol öko, környezetbarát termékeket fejlesztünk, és ennek az egyik vonulata a vízkőoldó, ami metánszulfonsavból készül.

Ennek kapcsán szeretnénk bemutatni a Brilliance® ÖKO Vízkőoldó koncentrátumot

A Brilliance® ÖKO Vízkőoldó koncentrátummal sikerült egy olyan tisztítószert létrehoznunk, amivel nagyon gyorsan a legmakacsabb szennyeződéseket is el lehet távolítani. Legyen szó egy fürdőről vagy bármilyen vizes helyiségről anélkül, hogy kárt tennénk magunkban, a környezetben vagy akár a tisztítandó felületben. 

A tesztek azt mutatják, hogy brutálisan hatékony vízkőoldót sikerült létrehoznunk és ennek alátámasztására megosztunk néhány fotót is.

Ebben a fürdőben a nyitás előtt a csempéket szerették volna megtisztítani, de a sok sósavazás miatt a kénes vízkő nagyon makacs felületet képezett. Régebben az ilyen esetekben meg sem próbáltuk letisztítani a felületet, feltettük a kezünket és azt mondtuk, hogy ezt már nem lehet semmivel eltávolítani. De most a Brilliance® ÖKO Vízkőoldó koncentrátummal és egy kis hatásidővel egyszerűen és kényelmesen megtisztítottuk a felületet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük