valodi oko tisztitoszerek opt

Valódi ÖKO tisztítószerek

Az ÖKO fogalmát elmondom újra, mert nem biztos, hogy mindenki minden cikket olvas. Sokan beszélnek erről, mi is már többször említettük. Az ÖKO azt jelenti, hogy ökológiai – tehát a természetből jön és a természetben teljes mértékben hasznosul, amikor oda kerül vissza. Az öko a természetes körforgás része és semmi esetre sem fosszilis. 

ÖKO tisztítószer esetén, mit jelent az, hogy fosszilis? 

Ez egy latin eredetű szó, annyit tesz, kiásott. Tehát a föld mélyéről származik és nincs utánpótlása. Valamikor a földtörténeti óidőben keletkezett, évmilliókkal ezelőtt. Ez egy nagyon érdekes definíció, mert például a sivatagok alatt található egyes helyeken fosszilis víz, ami azt jelenti, hogy több százezer évvel ezelőtt csapdába esett elég nagy mennyiség, viszont nincs utánpótlása. Ebből szoktak ültetvényeket locsolni, miután azonban ez a fosszilis víz elfogy,kb. 20-25-30 év múlva, az ültetvény kiszárad és ismét a sivatag lesz az úr. De ez a kisebbik probléma. A jelenlegi kihívás a szén egyensúly elérése 2040-ig. Sokszor hallom a 2050-et is, de úgy gondolom, hogy az már késő. Na ez kemény, ezt kell egy kicsit emésztgetni. Később beszélek róla, hogy honnan is jön ez.

Egy kicsit térjünk vissza az eredeti problémafelvetésre, mik a  fosszilis anyagok? Például a földgáz és kőolaj is az. Az ezekből készült felületaktív anyagok, műanyagok nem ÖKO anyagok, azért, mert nem a jelenlegi ökoszisztémából származnak, azaz plusz szenet fogunk hozzáadni a légkörhöz. Éppen ezért most ez a legégetőbb problémánk. A szén-dioxid mennyisége rettentően magas a légkörben, gyakorlatilag az ipari forradalom óta ugrásszerűen emelkedik a mennyisége. 

Azt érdemes megjegyezni, hogy a földtörténet során volt már a maihoz hasonlóan magas szén-dioxid koncentráció, azonban nem ilyen gyorsan történt mindez, hanem hosszú-hosszú ideig, az életnek volt ideje alkalmazkodni.

Mi a gond a szén-dioxiddal?

A szén-dioxid egy ún. üvegházhatású gáz, ami annyit jelent, hogy a hőt megfogja, nem engedi el az űrbe. Ez egy ördögi kör: az emelkedő átlaghőmérséklet miatt olvadnak a jégsapkák, a gleccserek és az örök hó. Amíg hó van a hegytetőn, illetve a Föld északi tájain (tundra, tajga) addigra napsugarak visszaverődnek (a fehér szín miatt), amikor viszont már fekete a talaj, mert nem borítja hó, a napsugarak elnyelődnek és melegedni kezd a földfelszín, így a a légkör hőmérséklete is gyorsabban emelkedik. Ehhez hozzájön a permafroszt (= örökké fagyott föld) felolvadása, ami gigantikus mennyiségű metánt (szintén üvegházhatású gáz) zárt magába egykor és aminek a felszabadulása felteszi az i-re a pontot. Ez a gáz, a légkörbe kerülve erőteljesen meglöki a felmelegedési folyamatot. Ezek a folyamatok egymást gerjesztik, gyorsítják és végül olyan válsághelyzetbe kerülhet az emberiség, amivel már nem tud megküzdeni (nem is beszélve a fajok kihalásáról és a tengerszint emelkedés miatt elöntött óceáni államokról). Az utóbbi tízezer évben a légkör átlag hőmérséklete nagyjából stabil, ehhez hozzászoktunk mi emberek is és az élővilág is. Ez a bolygó lenyugodott, túljutott a “tinédzser koron”, stabilizálódott. Nincs például már olyan mértékű vulkáni aktivitás, mint a Föld születése idején, ami ezer év alatt emelte a légkör hőmérsékletét átlagosan annyival, mint az emberi tevékenység az ipari forradalom óta.

Persze nem a mi iparágunk a ludas mindebben, de minden ipari résztvevőnek át kell gondolnia, hogyan oldható meg a karbonsemleges működés. Mi is ezen vagyunk, a folyamat elindult. A felületaktív anyagok kapcsán azt látom, hogy különböző gombákból erjesztett vegyületek is léteznek már, de ezek még hiper drágák és nem is annyira hatékonyak. Ez is egy ÖKO megoldás, meg az is, hogy cukorból csinálják. Minden mennyiség kérdése, mert ha sokat gyártanak, akkor viszonylag olcsón lehet előállítani. Ez azt jelenti, hogy akkor a tömegeknek könnyen elérhető lesz. Ha valami túl drága, azt kevesen fogják használni, azaz megmarad luxuscikknek. A földi civilizáció pedig elpusztul. Ez nem bonyolult, nem szabad luxus cikké tenni az ÖKO termékeket. Jelenleg az.

Nekünk nem csak az a célunk, hogy megcsináljuk az ÖKO-t és 5 000 darabot adjunk el. A Rolls Royce-nál ez egy stratégia lehet, mert azt kézzel szerelik össze és nagyon drága. Ez egy piaci rés. Az angol királyi család ezzel közlekedik. Megtehetik. Azonban amennyiben az ÖKO termékeket senki nem fogja használni, akkor nem értünk el vele semmit. Erre egy másik példa lehet egy Mercedes csúcskategóriás elektromos autó, ami környezetkímélő, de ezzel az emberiség nem menekült meg. A Teslának vannak már viszonylag olcsó autói, de az elején egy 30 milliós autóval jött ki. De ez még mindig nem oldja meg a problémát. Bár az elektromos autókkal kapcsolatban nekem vannak fenntartásaim. Hiszen azt az áramot, amivel éjszaka töltjük az autót, fosszilis energiából állítjuk elő, hiszen egy gázerőművet ki-be lehet kapcsolni, de egy atomerőművet nem. Az a kérdés, hogy az emberiség meg  fogja-e azt oldani, hogy az elektromos áramot ne fosszilis energiából állítsák elől. Tehát a mindenek felett álló cél, hogy ne adjunk plusz szenet a légkörhöz. Ezt kell rendbe tenni. Ebben mindenki érintett, a kormányok, az iparági résztvevők és a magánemberek is, Te és én, akik végül megveszik és fogyasztják a termékeket.

Tehát nézzük, hogy mely termékek számítanak ténylegesen is ÖKO-nak? A csomagolás és ami benne van, az is ÖKO.  Tehát a természetből jön és oda jut vissza, oly módon, hogy nem ad plusz szenet a légkörhöz, illetve káros anyagok nélkül lebomlik, újrahasznosul. A cukor például egy remek energiahordozó, ezért is könnyű felületaktív anyagokat és csomagolóanyagokat készíteni belőle. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor lesz ÖKO termékünk. Természetesen nem csak a cukor jöhet szóba, hiszen vannak már gyárak, amik hulladék cellulózból állítják elő a műanyagot, oly módon, hogy abból egyfajta benzint készítenek, majd a “hagyományos” módon vegyi anyagok tárolására alkalmas műanyag készül belőle. Ez egy kicsit jobb megoldás a cukornál, hiszen ez nem versenyez az élelmiszertermelő területekkel, ugyanakkor teljesen karbonsemleges (=szénsemleges).

Elhatároztuk, hogy mi valódi ÖKO tisztítószert fogunk gyártani!

Eddig volt a mondvacsinált “ÖKO”, ami néhány jogi szabályozás alapján kapott egy plecsnit, de a gyakorlatban mégsem volt ÖKO  és sajnos azt kell mondanom, hogy nem csak Magyarországon, de egész Európában ez jellemző. A többit hagyjuk, hiszen elvileg Európa élen jár a környezettudatosságban a bolygó többi részéhez képest. Tehát ha valaki kimondja, hogy ÖKO, akkor összerándul az ember gyomra, ez már szitokszóvá vált, mert mindenki tudja, hogy egy nagy hazugság van mögötte és ez jelenleg nem használ az emberiségnek. Az sem segít, hogy a fogalmak keverednek. Sokan összetévesztik az ÖKO-t a BIO-val. A BIO az élelmiszerek kapcsán értelmezhető, de a tisztítószerekkel kapcsolatban ez téves. Persze az egész összemosódik és egy gombóc lesz belőle, ami sok csalódásból és hamisságból gyúródott.

Mit értek az alatt, hogy az ÖKO-ra hazudott? Amikor azt mondják, hogy x termék ÖKO, de valójában mégsem az. Például Laurethr szulfátból készítik, amiben rákkeltő szennyezőanyag is lehet, és rá van bízva a gyártóra, hogy etikus forrásból vette-e vagy nem. Ezen kívül rommá szárítja a kezet pl. egy mosogatószer vagy tusfürdő. Éppen ezért mi gyakorlatilag most már szulfátmentes termékeken dolgozunk.

Bár alapvetően a szulfát nem környezetszennyező, mert  kénből áll, ami jelen van a természetben is (elemiként) például vulkánok környékén találni. Mégis a különböző szulfátokkal mindig van valami gubanc. 

A szekunder-alkán-szulfonátban nincs sem éter, sem benzol, de 100% földgázból van, azaz fosszilis. Ezt az anyagot nem kell feltüntetni a termékeken, ha a koncentrációja nem éri el a 9%-ot. Azaz a gyártó fogja a benzolt, belerak belőle 8,9%-ot és máris van egy “ÖKO” terméke, mert nincs rajta a biztonsági adatlapon. Innentől kezdve ez egy ÖKO-ra hazudott mosogatószer.

Mi is foglalkozunk bérgyártással, de mikor valaki azzal ül elém, hogy ÖKO-t szeretne gyártatni és van is receptje, amiben szekunder-alkál-szulfát van, akkor megmondom neki, hogy ne haragudj, ez nem ÖKO. 

Évek óta kutatjuk, keressük, kísérletezünk az ÖKO-val. Az ÖKO-ra hígított az, amikor addig hígítom a szulfátokat, amíg 5% alá nem megy a felületaktív anyag tartalom, és máris mehetek a tanúsító céghez, ahol rányomják nekem a bélyegzőt, hogy ez ÖKO.

Ebből nekünk elegünk lett. Amikor mi megalapítottuk a cégünket, akkor nagyon jó, kiváló minőségű termékeket szerettünk volna forgalmazni. Nem a behazudott dolgokat. Ez volt az első fontos alapelvünk alapításunk pillanatában, amit lefektettünk. Akkor az ÖKO még sehol nem volt, de ha mi azt mondjuk valamire, hogy ÖKO, akkor az legyen az, egyszerűen csak azért, mert mi ilyenek vagyunk. Hosszú ideig a marketingesek mondták, hogy csináljunk ÖKO termékeket, vagy legalább írjuk rá, mert ezt keresik az emberek. Megvizsgáltuk a termékeket, és ÖKO-ra hazudott és hígított termékek vannak, nincs más. 

Egyébként az ÖKO-ra hígítottal az a nagy baj, hogy ha azt az egy literes flaskát nézem, akkor azt figyelem, hogy abban mennyi a felületaktív anyag. Viszont amikor elkezdek vele mosogatni, sokkal többet kell adagolnom. Tehát ugyanannyi felületaktív anyagot fogok használni, hiszen többet rakok hozzá, mert a víz nem mosogat önmagában.

Ha van egy 5% alatti felületaktív anyag tartalmú tisztítószerem, akkor dupla vagy tripla mennyiségű csomagolásban kell eladnom, mint a mi koncentrátumainkat, sőt a szuperkoncentrátum esetében akár ez az arány 6 szoros is lehet. Ugyanennyi szállítás jön hozzá, és konkrétan nem hogy nem ÖKO, hanem környezetszennyezőbb, mint egy olyan termék, ami önmagában fosszilis eredetű, de 20-25-35% aktív anyagot tartalmaz, tehát hatodannyi csomagolásba és fuvarba kerül. Hatodannyi raktárat kell fűteni. Önmagában már a magasabb koncentráció ökobb, mint sok ÖKO-ra hazudott termék.

Az is egy jó megoldás, hogy visszaváltjuk és újratöltjük a műanyagot. Most ezt az ásványvizeknél újrakezdik. Ez is egy megoldás. Gyakorlatilag azért hozzák vissza a visszaváltható palackokat, mert az EU-ben döntöttek így, hoztak egy rendeletet. Példaértékű. Kicsit lassú ugyan, de legalább történik valami.

Mi is szívesen visszafogadjuk műanyag csomagolásunkat, legyen az literes vagy 20 literes. Amennyiben valaki visszahozza hozzánk a műanyagot, az egy újrahasznosító üzembe kerül, tehát az ipar új dolgokat gyárt belőle. Bár az is jó lenne, ha kevesebb műanyag lenne. Dolgozunk ezen is.

Azonban létezik egy hiba a rendszerben, mégpedig az, hogy környezetvédelmi díjat fizetünk a műanyagra és a tisztítószerre is, de sem a visszaváltásban, sem a szennyvíz elszállításban nem kapunk segítséget. Márpedig ez egy gazdasági tényező is, ami környezeti tényezővé válik. Minél több műanyag és hulladék hagyja el az emberek kezét, az a környezetbe fog kikerülni, ha a rendszer nincsen jól működtetve.

Szerintem meg lehet könnyen javítani a rendszert. Ott kell támogatni, ahol visszaveszik. Érdekeltté kell tenni a feleket és kész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük