Mobil WC mellett is lehet kellemes a pecázás
A termék tesztelését Pákozdi Balázs készítette el és küldte el nekünk a cikket, fotókkal együtt! Köszönjük szépen az idejét, hogy megosztotta velünk a gondolatait. Bízunk benne segítünk a döntésben, hogy pecázás, kempingezés közben jó közérzetben töltsük el az időt.
Talán a elején kellene kezdenem, hogy hogyan találtam rá a Brilliance® termékekre. Van egy jó öreg kotyogós kávéfőzőnk, családi hagyaték, amit horgászaton szoktunk használni, de már nagyon vízköves volt, és szerettem volna helyrehozni. Ecet kb. fabatkát sem ért a benne lerakódott vízkő ellen. Véletlenül találtam rá a Brilliance® vízkőoldó szuperkoncentrátumra, és ez utóbbi szó olyan misztikusnak tűnt, hogy muszáj volt kipróbálni.
Az eredmény valami fenomenális volt, ahogy beleöntöttem már el is kezdett intenzíven habzani, és a víztartály száján oszlopszerűen nőtt ki a vízkővel telített hab. Azt hiszem ekkor köteleződtem el ennél a márkánál, az pedig hab a tortán, hogy az országon belül marad a pénzem a vásárlás során. Próbáltam azóta gyakorlatilag az összes terméküket, kezdve az olíva szappantól a mosóporig, mind egytől egyig jobb, mint a korábban használt, boltban vásárolt termékek.
Egy dolog volt, ami piszkálta a fantáziám, mégpedig a Brilliance® Mobil WC folyadék.
Gyakran járok horgászni olyan helyekre, ahol nincs megoldva a legalapvetőbb higiénés lehetőség kulturált formában, így egy mobil WC-t szoktam vinni magammal. Ehhez két folyadék kell, egy az öblítő tartályba, és egy a szennyvíz tartályba. Nem voltam megelégedve azokkal a folyadékokkal, amiket eddig használtam, bár csak egy gyártó termékét használtam, nem hittem, hogy markáns különbség lehet a kapható termékek között.
Ellenben a Brilliance® webshopját már régóta követtem, hogy az ott árult 20 literes kiszerelésnek nem-e lesz kistesója, hisz a többi termékük is felülmúlta a várakozásaim. Az egyik tavon ahol horgászok, ott van olyan nagy mobil WC, amihez a 20 literes kiszerelést használják. Ott mindig jó illat van, ebből kiindulva úgy gondoltam ebből is ki kell próbálnom a Brilliance® termékét. Egy idő után felvettem a gyártóval a kapcsolatot, és lehetőséget kaptam kipróbálni a terméküket, hogy mennyire válik be a kicsi mobil WC-k esetében.
Hetekig jó illatot biztosít WC olaj
A felső öblítő tartályhoz ajánlották a WC olajat, röstellem, de nekem nem is jutott eszembe, pedig volt itthon belőle. PET palackban próbáltam ki először, hogy mennyire lehet vízben hígítani. Literenként 10 ml teljesen bevált, vagyis a 10 literes öblítőtartályhoz 100 ml bőségesen elég, és jó illatot biztosít heteken át. (Az öblítő tartályt csak akkor töltöm fel újból, amikor már közel teljesen kiürül.) Ezen felül használtam a WC olajat spriccelve is, úgy gondolom hogy a gumi tömítéseknek jó védelmet biztosít, növelheti az élettartamát.
Szisztematikusan, időjárásnak megfelelően teszteltem a szagelfedő hatást
Visszatérve a Mobil WC folyadékra, ami már az első használatkor meglepett, az az állaga volt. Olyan volt, mint egy kék festék, látni lehetett rajta hogy koncentrált, sűrű anyag az eddigi átlátszóan kék termékhez képest. Az illata pedig az egyik legismertebb öblítőmárka illatára hasonlít, szemben a korábban használt termékkel, amit úgymond nem szívesen szagolgattam. Nem volt büdös az sem, de kellemes sem, inkább jellegtelen.
Hatását illetően a tesztek során próbáltam szisztematikusan, a várható hőmérsékletnek megfelelően hígítani, de az időjárás valamennyire mindig keresztbe tett, és nem teljesen összehasonlíthatóak az eredmények. Például volt hogy hűvösebb időre számítottam, de akkor a furgon rakterében volt elhelyezve a mobil WC, amivel sajnos napon tudtam csak parkolni, így napközben 50°C biztos érte. Talán pont ez miatt érdemes ezt az esetet kiemelni, mivel ekkor 1:50 körüli volt a hígítás, és teljesen jól elfedett minden szagot, pedig ilyenkor 1:30 lenne az ajánlott mennyiség.


Aki használt már Brilliance terméket, biztos vagyok benne, hogy ebben sem fog csalódni.
Összefoglalva mindegyik tesztet, már az pozitívum, hogy van illata! Ez a tulajdonság önmagában sokkal kellemesebbé teszi a használatát. A szagelfedő hatása is jól érvényesül már az ajánlottnál gyengébb hígításban is, így mindenkinek adott a lehetőség, hogy kikísérletezheti a számára ideális mennyiséget, vagy biztosra megy az ajánlott mennyiség alkalmazásával.
Aki használt már Brilliance® terméket, biztos vagyok benne, hogy ebben sem fog csalódni. A mobil WC tárolásához tudom még ajánlani a Brilliance® Szagsemlegesítő terméket, mivel a benne lévő mikroorganizmusok a szag forrásával táplálkoznak, illetve a horgász sporttársaknak a Habszappant, a nagyon praktikus kiszerelése miatt.