Milyen az élet öblítő nélkül?

Milyen az élet öblítő nélkül?

ELŐSZÓ, írta Nagy Antal

A múlt héten nálunk vendégeskedtek barátaink. Sütögettünk, beszélgettünk, jó kedvünk volt. Aztán egyszer csak Réka elkezdett beszélni arról, hogyan szokott le a túlzott öblítő használatáról. Évekkel ezelőtt, köztünk szóba került az illatok negatív hatása, de erről én már teljesen elfelejtkeztem. Ám most ott ült velem szemben és csillogó szemekkel elmesélte milyen az életük azóta. Az első reakcióm az volt, hogy leesett az állam, tudtam mindazt amiről beszélt és, hogy mivel jár a túlzott illatok használata, hiszen mi is átestünk ezen hosszú évekkel ezelőtt, de így visszahallani teljesen másképpen hangzott. Nagyon személyes volt és közvetlen. Tehát megkértem, saját szavaival írja le, hogyan élték meg mindezt. Szerencsére megtette és most itt szeretnénk ezt közkinccsé tenni

RÉKA, egy lelkes BioBrill felhasználó

Már gyerekkoromban is imádtam a frissen mosott ruhák illatát. Anyukám mindig intenzív illatú öblítőket használt. A macis volt a nagy kedvenc, mert általa még a szekrényben is tombolt a tavaszillat.

Mikor saját háztartásom lett természetesen hoztam az otthon tanultakat és elképzelhetetlen volt, hogy ne hasonlóképp mossam a ruháinkat. Az öblítő egyenlővé vált számomra a frissesség és tisztaság fogalmával. Egyre intenzívebb illatokat kutattam. Azt szerettem volna, ha több hetes szekrényben töltött idő után is illatosan veszem elő a ruhadarabokat. Egy idő után kevésnek tűnt az öblítő, ekkor kötöttem szoros barátságot az illatgyöngyökkel is.

Aztán megismerkedtem a Brilliance tisztítószerekkel és volt szerencsém személyesen beszélgetni a márka egyik tulajdonosával. Elképesztő dolgokat mesélt az öblítők és illatgyöngyök ránk és a környezetünkre mért hatásairól. Fájó szívvel és kicsit szkeptikusan, de megváltam tőlük, és elkezdtem használni a Brilliance BioBrill mosószer és öblítő egyben nevű termékét, mely csak természetes anyagokat tartalmaz és NEM szükséges mellé öblítő. Semmivel sem ad kevesebbet mint a nagy világmárkák mosószerei.

Amellett, hogy akárcsak a többi piacon lévő mosószer, csodákra nem képes – mert bármit is ígérnek a reklámok, igenis vannak kezelhetetlen foltok, főleg egy kisgyermekes háztartásban – kitűnően bírkózik meg a különféle ételfoltokkal, de akár a sárral és fűvel is. Mindezt kíméletesen.

A döntésemet nagyban erősítette, hogy ekkor lettem várandós a kisfiunkkal.

Az első mosások nem voltak felhőtlenek. Hiányzott a megszokott illat. Aztán ahogy teltek a hetek, egyszer csak érezni kezdtem a Biobrill minimális illatát és egy idő után már nem is vágytam többre. Olyan ez mint, amikor a cukros-citromos teát üresre váltjuk és elkezdjük érezni a tea valódi ízét.

Időközben megszületett a kisfiunk, akinek sajnos nagyon érzékeny a bőre. Állandó odafigyelést igényel, hogy mivel érintkezik. A BioBrill ebben is megállta a helyét.

Mióta hárman vagyunk, további erős illatokat száműztünk a háztartásból, mint a nagyon intenzív tusfürdők, dezodorok, parfümök. Természetesen ma is nagyon fontos számomra hogy finom illatok vegyenek körül, de megtanultam azokat mértékkel használni. Azt hiszem korábban már-már tolakodóan húztam magam után a parfümillatot. Mára ez megszűnt.

S amit extraként kaptunk a férjemmel együtt egy nagyon érzékeny és felerősödött szaglás. Mindent kiszagolunk. 🙂 Parfüm, öblítő, dohányfüst vagy hogy éppen mit főzött a vendég mielőtt hozzánk érkezett.

A nagyszülőket a pici születését követő első hónapokban konkrétan megkértük, hogy ne parfümözzenek ha jönnek hozzánk, mert nagyon zavaró.

De azóta is, ha vendégségben járunk, ahol kézről kézre jár a pici, hazatérve mindig érezzük rajta az öblítőt és parfümöt mások ruháiról.

 

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer képes leszek öblítő nélkül élni. De lehetséges. Úgy érzem ezzel teszek egy lépést egy egészségesebb élethez. A kisfiam már ezt fogja látni tőlem.

 

Mindenkinek javaslom, hogy tegyen egy próbát! Kezdetben furcsa, esetleg nehéz lesz, de megéri!

 

2 hozzászólás

  1. Zsuzsi

    Nagyon köszönöm ezt a bejegyzést, hogy megosztottátok. Érdekesnek és hasznosnak találtam, ráadásul felnyitotta a szememet. Folyamatosan vezetem be az életembe a környezettudatosságot, így nagyon kellett ez a cikk, ahhoz hogy a mosásban is megkapjam a választ arra, hogy miért ne használjak öblítőt és miért próbáljam ki a BioBrill mosószer és öblítő egyben terméketeket!

    Válasz
    • Tisztítószer csapat

      Kedves Zsuzsi, köszönjük szépen a kedves szavakat és reméljük a jövőben más háztartási területen is tudunk neked érdekes és hasznos szakmai tudást biztosítani, mely segít abban hogy még környezettudatosabb életet élhess. 🙂

      Válasz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Product added successful
0