Iskolák és óvodák hatékony és gyors fertőtlenítése az Emmi ajánlása alapján

Iskolák és óvodák hatékony és gyors fertőtlenítése az Emmi ajánlása alapján

Szeptember 1-jén kinyitottak az iskolák és óvodák, azonban a gyerekek, szülők és pedagógusok ezúttal nem csak az új tanév miatt izgulnak. A koronavírus teljesen új helyzet elé állította az oktatási intézményeket, nem csak itthon, de az egész világon. Hiszen az élet nem áll meg, az oktatásnak, nevelésnek folytatódnia kell, és amíg a helyzet engedi, nem digitálisan, hanem az erre kijelölt intézményekben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az oktatási intézmények vezetőinek küldött levélben ajánlásokat fogalmazott meg a tantermek, nevelőszobák fertőtlenítésére vonatkozóan is. Most abban szeretnénk segíteni az intézmények illetékes kollégáit és a diákokat is, hogy az ajánlást milyen típusú fertőtlenítőszerekkel tudják megvalósítani hatékonyan, a jelenlegi vírushelyzetnek megfelelően.

Fertőtlenítő nagytakarítás

Az intézmények csak úgy nyithattak ki a tanév elején, hogy előtte fertőtlenítő nagytakarítást végeztek. Ezt a nagytakarítást azonban időről időre érdemes, illetve meg is kell ismételni ahhoz, hogy a diákok és a tanárok egészséges és higiénikus környezetben lehessenek.

Mi a különbség a fertőtlenítés és a takarítás között című cikkünkben korábban már leírtuk a fertőtlenítő nagytakarítás helyes lépéseit. Így most csak röviden:

  1. A takarítás megkezdése előtt fertőtlenítsük a kezünket a BrillianceⓇ At Hand kézfertőtlenítővel.
  2. Takarítás közben szellőztessük a helyiségeket, lehetőleg minimum 20 percig.
  3. A porózus felületeket (például függöny) a megfelelő takarítószerekkel, a gyártó utasításai szerint tisztítsünk meg, és amit lehet, mosógépben mossunk ki.
  4. A takarítás alatt jelen helyzetben fokozottan ajánlott az eldobható vagy mosható kesztyű viselése.
  5. A takarításhoz használt mikroszálas kendőket, szivacsokat a következő használat előtt 60 fokon mossuk ki.
  6. A gyakran használt tárgyakat (kilincseket, kapcsolókat vagy pl. az óvodákban a játékokat) szintén fertőtleníteni szükséges a nagytakarítás során. A BrillianceⓇ Alkoholos fertőtlenítőszer ezekhez is biztonsággal használható.
  7. A takarítás végeztével a használt eszközöket (porszívót, felmosót stb.) is töröljük át a fertőtlenítővel! A moppot ne hagyjuk elkoszolódni és Brilliance®  Klóros tisztítószer Szuperkoncentrátummal fertőtlenítsük ki takarítás után. 

Megváltozott mindennapok az oktatási, nevelési intézményekben: maszkviselés, védőtávolság betartása és tanórák közötti fertőtlenítés

Ami a legfontosabb, hogy az intézményeket csak egészséges, tüneteket nem mutató gyermekek, tanulók látogathatják! Az intézmények termeiben gondoskodni kell a tanulók szellősebb elhelyezéséről, valamint amennyiben a közösségi terekben nem tartható be a másfél méteres távolság, orrot és szájat eltakaró maszk viselése javasolt.

Az intézményeknek arra kell törekedni, hogy a nap folyamán egy termet lehetőleg csak egy osztály használjon. Ha ez nem megoldható, és a tanteremben az osztályok váltják egymást, a két tanóra között felületfertőtlenítést kell végezni. 

Folyamatos kézfertőtlenítés az intézményekben
“Az intézmények bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt kell biztosítani, annak használatára fel kell hívni a figyelmet. Az intézménybe érkezéskor, étkezések előtt és után minden belépő alaposan mosson kezet vagy fertőtlenítse a kezét (a gyerekek, tanulók esetében inkább javasolt a szappanos kézmosás)” (forrás: portfolio.hu). Ilyen és ehhez hasonló ajánlásokat fogalmazott meg az Emmi a kézfertőtlenítés vonatkozásában. Több soron is felhívják a figyelmet a kezek tisztán tartására, illetve ismét kitérnek a gyakran használt eszközök (mint pl. a kilincsek, mosdók csaptelepei, WC lehúzók, vagy a számítógéptermekben a billentyűzet, egér stb.) fertőtlenítésére.

A folyamatos kézfertőtlenítéshez a BrillianceⓇ At Hand kézfertőtlenítőt ajánljuk, melynek ötliteres változata szenzoros adagolókba is elhelyezhető, akár az intézmények bejáratainál vagy a menzákon is. Emelett az At Hand kisebb kiszerelésekben is kapható, amelyekkel a diákok és a tanárok is meg tudják oldani személyesen a kézfertőtlenítést.

A gyakran használt tárgyak napközbeni fertőtlenítéséhez a food contact-os, alkoholtartalmának köszönhetően a felületről elpárolgó BrillianceⓇ Alkoholos fertőtlenítőszer használata ajánlott.

Fontos, hogy az intézmények betartsák a fertőtlenítés szabályait és minden vonatkozó egészségvédelmi intézkedést, hiszen csak addig tarthatnak nyitva, amíg a tanulók egészségesek. Tömeges fertőzések esetén pedig újra be kell zárniuk, és intézményenként digitális tanrend rendelhető el!

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

0